2010. november 1., hétfő

Chief Dan George 1899-1981


Röpül a lelkem – részletek
Ahány levél a somfán, annyiszor láttam, hogy a hajnali párát miként égeti fel a nap. Éppen annyiszor vigyázták a csillagok álmomat, és az évszakok jövésmenésükkel hoztak elég munkát,hogy ne érjek rá az idő múlásán törni fejem. Életem során rengeteg furcsa dolog történt. Gyakran nem értettem meg a változásokat. Némelyek felbosszantottak, mások megszégyenítettek, sokuk elszomorított. De semmi nem tölt el súlyosabb veszteségérzettel, mint amikor azt látom, hogyan tűnik el a természet, hogy helyet adjon az ember kénye-kedvének.
 
 Az én arcom a Táj! Ha félreérted az egyiket, lenézed a másikat! Ha bántalmazod az egyiket, megsebzed a másikat! Ha megveted az egyiket, megszégyeníted a másikat! Ha meggyalázod az egyiket, a másik ont könnyeket! Ha az egyikre nézve nem tudod nevén nevezni, soha nem ismered meg a másikat! De hogy van az, hogy nem ismered a tájat? Hát nem az ölel körül téged?
 Szánd meg az aggastyánt, kinek sóhaját nem hallják meg gyermekei. Szánd meg az anyókát, kinek egyedüli vigasza egy elmosódó emlék. Szánd azt a népet, kinek aggjai nem mosolyoghatnak bele a lenyugvó napba.
Valóban fontos-e egy fiúnak tudni az erdei állat nevét, mit eszik, hol lakik, hogy neveli kicsinyeit, ha ugyanakkor ez a fiú sosem élhet az állat közelében? Nem lenne-e jobb békén hagyni a természetet, és hagyni, hogy a fiú megrontatlan szeretettel viseltessen minden teremtmény iránt, ahelyett, hogy arra tanítjuk, hogy tudásával kérkedjen? Az egyedüli dolog, amire a világnak valóban szüksége van az, hogy minden gyerek boldogan nőjön fel.
Szomjas torkod kívánja markodból szürcsölt víz zamatát, helyette üvegben lakozó lötty égeti nyelved, lágyítja agyad, és szíved fájdítja az édes forrásvíz után. Könnyek harmatozzák majd szemed a mindenütt pislákoló, soha nem kelő, soha nem nyugvó ezernyi naptól. Tájról tájra nem hoz majd üzenetet a szél, s a számtalan gép szaga ezernyi görény bűzeként nehezedik mellkasodra. Az eget kémlelnéd, hogy csendes esőért imádkozhass, és helyette a fák koronája felett egy újabb várost találsz, ami közted és a csillagok útmutatása közt áll. És azon töröd majd a fejed, vajon a városi emberek hol őrzik halottaikat.
A halál gyöngéd lesz velem. Mint régi barát, ki beugrik meglátogatni, s kér, jöjjek vele egy sétára a nap felé. Habozás nélkül bízom társaságára magam. Lépteim ritmusát nem szegem meg azért, hogy visszatekintsek. Vagy talán akkor jön, mikor takarómba burkolózva, puha székemen üldögélek. Nem sóhajtok majd, hogy az emberek nyugodtan végezhessék tovább dolgukat azt hívén, elszenderedtem.
A szellemvilág kapcsolatban áll a lélegző teremtményekkel. Egy aggastyán nem lehet túlságosan boldog halála utáni életét illetően. Ha netán lelke egy fát választana magának miután testét elhagyta, mi lesz vele? Miféle jövője lehet manapság egy fának?
Gyerekeinknek azért kell iskolába járniuk, hogy tisztességesen viselkedjenek. Ott tanulnak a templomokról. Nekem úgy tűnik, azokat pedig a célból építették, hogy az emberek egymásban hibát találhassanak. Ha az emberek az egyházakról civakodnak, belerántják az Istent is acsarkodásaikba. Az én nagyapám templomát nem ember építette. Ennél fogva nem is taníthatott az Istennel való veszekedésre. A mi templomunk a természet volt.
A világ akkorát változott, hogy az aggok éppoly idegennek érzik magukat benne, mint a parányi gyermekek. A gyermektől eltérően azonban, kinek nincs más választása, én már nem akarok új hangokat, új ízeket, új illatokat és új simogatást megismerni. Másoknak ez haladást jelent, de a számomra ismert legjobb világ még mindig a természet.
Milyen csodákra várhatnak a gyerekek, miközben mi a problémáinkat hagyjuk rájuk? Miféle reményeket táplálunk bennük, mikor a kétségbeesésbe mi sodorjuk őket?
A gyerek nem kérdőjelezi meg a felnőttek tévedéseit, hanem elszenvedi azokat!
Kibékültem a világgal, és hálás vagyok mindenért. Köszöntse majd valaki más boldogan a jövendő tavaszt. Birkózzon majd valaki más egy újabb nyárral. Csodálkozzon majd valaki más az ősz ajándékain. Mondja majd valaki más: „Jó az élet!”

Az ember életében eltelt évek egyik legnagyobb,
ha nem az egyetlen ajándéka a bölcsesség.
Néha elnézem a körülöttem élőket, tán örökké fognak élni.

Nincsenek megjegyzések: